A Torockótól keletre magasodó, messze fehérlő sziklagerinc a Székelykő. A sziklaóriás az elmúlt évszázadok titokzatosságával és nyugalmával tekint le a völgyben meghúzódó településre. Legészakibb részén a Vársziklán állt Torockó vára, avagy a Székelyvár, amely alatt kétszer is legyőzték az aranyosszéki székelyek a tatárokat. (1241-ben valójában a mongol hadakat verték szét Székelyvár falai alatt, 1285-ben pedig az Arany Horda tatárjait győzték le.) Orbán Balázs még látta és lerajzolta a vár romjait. Írásában említi, hogy a torockóiak áldozócsütörtökön a Várszikla tetején örömtüzeket gyújtanak, és a sziklacsúcsokra csóvákat, bükkfarudakat szoktak tűzni, ami az elesettek sírjaira régen tűzött kopjákat helyettesíti. (Szerinte ezen nap évfordulóján régebben harci ünnepeket tartottak emlékezvén a győzelemre.) A déli tömböt a Nagy-árok választja el a Vársziklától. A legmagasabb csúcs alatt van a Csegezi-lyuk, vagy Csepegővár nevezetű barlangvár. (Tatárok, törökök majd a Habsburg császári hadak elől nyújtott menedéket a környék lakosainak, de az itt talált cserépdarabok és bronztárgyak alapján már a bronzkor óta használták.) A Székelykő déli tömbjének középső részén egy négyszögletes, lapos, asztal alakú sziklát Tányérkőnek neveznek, mert a legenda szerint ott ebédelt Mátyás király, amikor a környéken vadászott. Nevezetes hely a Kőlyuk vagy Diákok barlangja is, mert ide menekültek a nagyenyedi diákok 1704-ben a labancok és 1848-ban a mócok vérengzései elől. A Székelykő oldalában lévő Rázmán-kő pedig a helybeliek szerint természetes napóra, amely nevét Rázmán vitézről, Székelyvár hős védőjéről kapta.
Ember készítette azonban Torockó leghíresebb napóráját, amely a Sikátor Fő tér feli részétől balra van. A napórát kétoldalt sárkányok őrzik. Nagy János kovácsmester pedig olyan vasórát készített, ami nemcsak az időt mérte, hanem mutatta a napok, hónapok múlását és a hold állását is. (Mondják, hogy kovácsműhelyében a bejárati vasajtó pénznyomóprést működtetett és értett az aranycsináláshoz is… Pénzverésre alkalmas verőtöveket „kincses” Vernes István házában, a cserepes kemence lebontásakor is találtak.
Még régebben pedig olyan bűvös erejű kovácsok laktak Torockón, akik táltosoknak kovácsoltak kardot. Id. Botár Miklós bácsi így emlékezett erre: „A vénanyó mesélte vót, két tátas érkezett a völgybe. A vasverőben kovácsoltattak maguknak kardot. Négy ujj széles és egy méter huszas hosszú pengéjük volt. A Remete patak lejtőjén ütköztek meg a tatárokkal.” A Remete völgyében pedig hajdanán tündérek laktak. A források felett ma is láthatjuk Tündér Ilona szikláját, amely alatt volt a tündérkirály palotája. Bánatos lánya megvigasztalására kelt fel a sziklás völgyben a nap kétszer és ez azóta tart. A Remete mezőn és Bőgő téren előkerült régészeti leletek varázslat nélkül is titokzatossá teszik ezt a területet.
Titkokat és kincseket rejtenek a Hegy orra, Bérc és Tilalmas sziklái alatt lévő bányák. Napjainkban azonban veszélyes bemenni ezekbe a járatokba még akkor is, ha nem találkozunk a Bergével vagy a koronás fehér kígyóval.
A bányászok, kovácsok régi szerszámai csakúgy, mint a régi torockói viseletek, bútorok megcsodálhatók a Néprajzi Múzeumban. Különlegesség az 1752-ből származó Kővár utcai vízimalom. Mesélik, hogy a mestergerenda fölött egy térképet is találtak, ami egy legendás kincs helyét jelölte. (Titkos jelzéseit azonban nem sikerült megfejteni.) Mindenki számára láthatóak azok a kincsek, amelyek Koronkai Ida múzeumában vannak.
Torockón azonban nemcsak a régi épületek, hagyományos viseletek, legendák értékek, hanem a torockói emberek is, akik mindezt megőrizték számunkra.
Hidán Csaba történész, régész