Nagy napra ébredt az erdélyi magyarság, ugyanis az ősz beköszöntével megérkeztek a Székelykő lábához, a felvidéki díszműlakatos, Panyik Imre szorgos és kitartó keze munkájának gyümölcsei, a koronázási szertartás ékszermásolatai. Panyik Imre több ezer óra tanulmányozás és kétévnyi munka után készítette el a mesterdarabokat. Elmondása szerint csak azokon a napokon sikerült haladnia a munkálatokkal, amikor kellő hittel és megfelelő alázattal nyúlt az ereklyékhez. Bár a Szent Korona másolatának minden eleme kovácsoltvasból van, súlyra és méretre megegyezik az eredetivel, akár csak a jogar és az országalma. Az ékszermásolatok egy kovácsoltvassal pántolt fa utazóládában érkeztek, amely szintén mása az eredetinek.
A Szent Korona hazahozatalát az erdélyi Nyírő József sajátosan írja le a sibói bölény című regényében:
„…már besötétedett, de hirtelenséggel kigyúlt a város az ünneplő világítástól. A rajzoló oskola középablakán kékes égen aranylángú nap ragyogott, de még szebben tündöklött Révay Miklós úr felírásainak értelme: – Napunk virradása, Egünk derülése, Törvényünk ereje, Hazánk újulása, Szabadság épsége, Nemzetünk ereje!… Mikor a koronát az öreg templomba letették az oltárra (ahol Szent László király koponyáját tisztelik) mindenki sírt örömében.”
Amennyiben látná Nyírő József a Szent Korona másának Torockóra érkezését, neki is könnybe lábadna a szeme. Ez a műremek ugyanis a nemzet egyesítésének jelképe: a Felvidéken készült, s az erdélyi magyarokhoz érkezett. A szívük mellé helyezik.
Krónikások írásai tudatják velünk, hogy Szent István király a koronája képében ajánlotta országát Mária oltalmába. A szertartás során, már az állam egészét és annak lakosait képviselte a korona. Innen eredendő, hogy a közjogi gondolkodásban a Szent Korona jelképezte az állam szabad lakosait, az államot, mint földterületet és az államot, mint hatalmat egyaránt.
Csakis az a király volt szuverénnek tekinthető hazánkban, akit a Szent Koronával koronáztak meg. Az uralkodó soha nem saját jogán uralkodott, hanem csupán a Szent Korona, vagyis az állam akaratából, így tiszteletben is kellett tartania ezt a viszonyrendszert. Mivel a királyi hatalmat a Szent Korona ruházta az uralkodóra, ezért nagyon fontos volt, hogy az uralkodót a Szent Koronával koronázzák meg. Ennek hiányában a király hatalma megkérdőjelezhető és ingatag volt. Erre példa II. József, aki 1780-ban lépett trónra, de lemondott a koronázásról és a vele járó eskütételről is. Talán ezért nem érezte a Szent Korona hatalmát, erejét és talán nem véletlen, hogy a nép nem fogadta el királyául sem, elképzelhető, hogy ezért is volt annyira abszolutista hatalomgyakorlata a kalapos királynak. Az is elképzelhető, hogy halála előtt ébredt mindennek a tudatára, így nem sokkal még a halálának beköszönte előtt, 1790 februárjában visszaküldte a koronázási ékszereket Budára, amelyek a király halálának másnapján meg is érkeztek.
A Szent Korona, vagyis a „Sacra Corona Regni Hungariae” szerkezet nemcsak a korona szentségére utal, hanem annak hatalmára, mégpedig arra, hogy a korona önmagában testesíti meg az ország teljességét. Vagyis mostantól a Székelykő és a Szent Korona összeölelkezve testesítik meg az együvé tartozást.
