Talán meglepő, de a régi torockói képeslapokon csak elvétve szerepeltek központi elemként azok a fehérre meszelt, zöld ablakkeretes, jellegzetes házsorok, amelyek ma oly híressé teszik a falut építészetileg. A régebbi felvételeken persze gyakran megjelentek a háttérben a módos, klasszicista díszítésű, polgárias épületek, amelyek az 1870-es tűzvész után épültek, de inkább kulisszaként szolgáltak.
Furu Árpád építész, a Torockó Értékvédő Program koordinátora mutat rá Táji tagolódás Erdély népi építészete című nagyívű munkájában, hogy az Europa Nostra díjas házak értékes tartozékai a mívesen elkészített kovácsoltvas zárak, kilincsek, ajtógombok, hevederpántok, reteszek és a támkúpok, a nyílszerű ablakrácsok is. Mindemellett a bejárat felett faragott kő emléktáblát szoktak volt elhelyezni, melyen az építtetőket és az építés idejét örökítették meg.
A torockói Felső Piacsor házait az egykori bányaváros legmódosabbjai építették. E házakra jellemző a csonka kontyos vízvetős tető, és az utcai pinceajtó, amely a vasáru ki- és berakására volt használatos.
Az Alsó Piacsor legtöbb háza is a nagy tűzvész után épült. Itt laktak Torockó leghíresebb kovácsmesterei. Jóllehet az itteni házak méretre kisebbek, de itt a legdíszesebbek a kovácsoltvas épülettartozékok.
Torockón mindezen ékszerdobozok mellett még számos csodákat rejtő régebbi ház található, sőt a Kárpát-medence legrégebbi ismert jobbágyháza is itt bújik meg 1668-ból. Ősibb épületeket fedezhetünk fel azon a télen készült lapon is, ahol még egy gémeskút is feltűnik a háttérben.
De nemcsak a homlokzatok, a tetők, a félköríves utcai pinceajtók teszik érdekessé a torockói épületeket, hanem a belső terek, a jellegzetes festett bútorzat is. A torockói festett bútor rokonságot mutat a kalotaszegi bútorral, alapja általában zöld színű, de lehet barna vagy kék is. A legismertebb a kontyos szék, a festett kelengyés láda, a falitéka, a fogas, az asztal, de találunk festett ágyat, széket és szekrényt is ma a házaknál. A kelengyeajándéknak szánt bútorokra a díszítőelemekhez hasonló igényességgel felírták a tulajdonosa nevét, és a készítés évszámát.
„Nem véletlenül születtek ezek a bútorok olyannak, amilyenek. Szebbnél szebbek: hordozzák az itt élő emberek a lelki világát. Legtöbbször a torockói festett bútorokon lévő életfák a rózsa mintával indulnak, majd van egy folytonosság, növekedés úgy, mint egy családban is, és van egy kapocs: egymáshoz érnek a levelek, ahogy egymáshoz érnek a generációk is” – vallja Király Ferenc, a torockói bútorfestés mestere.
Ezek a mestermunkák visszaköszönnek több múlt század eleji képeslapon is, amelyeken betekintést kaphatunk a régi szobabelsőkbe, ahol a főszerepet nemcsak a festett bútorzatok jelentették, hanem a torockói varrottasok is.
A torockói varrottas rokonságot mutat a kalotaszegi varrottassal, mert mindkét tájegységnél megtalálható a két fő típus: a szálán varrott és az írásos, helyi nevén a rámán varrott. A három legkedveltebb minta Torockón a tányéros, a liliomos és az asztallábos. Gyakran alkalmazott motívumuk a gránátalma, a liliom, a tulipán bokros formában.
Király Ferenc torockói bútorfestő és Balázs D. Attila író, újságíró