A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által üzemeltetett Duna-Ház 12 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a kultúra számos területe iránt érdeklődő látogatók előtt. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a torockói hagyományokat ápolva, az emlékeket megőrizve hidat képezzünk múlt, jelen és jövő között.
Egy olyan, máshol nem látható kiállítást álmodtunk meg, amely hűen tükrözi azt a sok kincset, amelyet Torockó rejt magában. Ebben segítségünkre volt Balázs D. Attila író, újságíró gazdag képeslapgyűjteménye, amely húszévnyi kutatói munkát tár elénk.
A Torockó és környéke régi képeslapokon című kétkötetes mű szerzője gyűjteményének legkülönlegesebb darabjait bocsátotta rendelkezésünkre, amelyek nem csak felelevenítik, de közelebb is hozzák a térség magyar múltját.
Ezek a helyenként több mint százhúsz éves, sérülékeny antik képes levelezőlapok túlélték a vészterhes 20. századot is, így mindegyikőjük egy valódi példája a magyar megmaradásnak. Dokumentumértékük vitathatatlan, így a manapság olyannyira jellemző történelemhamisítási kísérletek ellen is pajzsoknak számítanak.
Múltunk e tükörcserepeit látva megelevenednek a régi torockói és torockószentgyörgyi utcaképek, a különösen gazdag viseletkultúra, valamint a díszes szobabelsők is.
Mindezeken túl megismerhetjük azt a legrégebbi ismert, 1899-ből származó képeslapot is, amelyen még az Orbán Balázs Székelyföld leírásából származó metszetek szerepelnek. Ennek az antik példánynak a nagyszerűségét fokozza, hogy mind Torockó, mind a szomszédos Torockószentgyörgy szerepel rajta a Thoroczkay grófok várával. Bélyegzőinek datálása alapján mindössze egy nap alatt érkezett meg Torockóról a fővárosba ez a lap, ami tanúsága annak, hogy nem hiába volt nemzetközileg is példaértékűen működő intézményként számon tartva a Magyar Királyi Posta.
Kiállításunkon most először láthatja a nagyközönség a legrégebbi ismert torockói díjjegyes levelet is. Az 1872-ből származó borítékot a szomszédos „Thordára” címezték, egy ottani ügyvédnek, a bélyegzőn pedig a „Toroczkó” felirat alatt kissé elmosódottan, de kivehető az „Erdély” szócska is. A küldeményt monogramos viaszpecséttel zárták le a hátoldalán.
Torockóról két típusú panorámaképeslap ismert a klasszikus kiadások idejéből. Egy szépia, illetve egy színezett típus. Tárlatunkon ez utóbbit láthatják, amely Balázs D. Attila torockói gyűjteménye koronájának számít. A kétosztatú ritkaság Wernes István helyi kiadásában jelent meg, és pazar képet ad a Székelykő elnyúló sziklatömbjéről, alatta a torockói mesevilággal. Ez a lap is ma már elképzelhetetlenül gyorsan ért célba, mindössze egy nap alatt tette meg a Torockó–Csepel távolságot 1909-ben. Ez nem volt csoda akkoriban, hiszen a képeslapok igen fontos kommunikációs formának számítottak – és akkor még nem is létezett határ a főváros és Erdély legszebb fekvésű települése között.
Trianon után Torockó helyet kapott abban a levélzáró bélyeg sorozatban is, amelyet a Magyar Nemzeti Szövetség adott ki abból a célból, hogy az elcsatolt területek jelentős települései ne merüljenek feledésbe.
Ugyanitt fontos megemlíteni azt is, hogy Torockón még évekig úgynevezett túlélőbélyegzőket használtak a területi változások után. Ezek datálásain úgy tűnik, mintha nem változott volna semmi, hiszen még 1921-ben is Szent Koronás, „Toroczkó” feliratú bélyegzőket használtak a faluban a lapok hátoldalain. Mintha mi sem változott volna a román bélyegek megjelenésén túl.
A kiállítás szervezői