A Czupor család története és a Duna-Ház

Balogh Ilonka, Czupor Ferenc és Balogh Gyuláné Czupor Anna. Háttérben a mai Duna Ház épülete, 1933
Balogh Ilonka, Czupor Ferenc és Balogh Gyuláné Czupor Anna. Háttérben a mai Duna Ház épülete, 1933

„A múlt század fordulóján jelent meg ez a képeslap a világhíres torockói magyar népviseletről. Ez az a kor, amikor még nagyon messze, száz kilométerekre volt innen Oláhország. És ezt a tényt azoknak is üzenjük, akik rendre átfestik a román trikolór – néha felcserélt – színeire a Torockó fölé magasodó Székelykő csúcsjelző kövét. Azt, ami általában magyar nemzeti színekben pompázik Erdély közepén.

De hagyjuk hátra most a jelen provokációit, e régi lap ugyanis igen beszédes – legalábbis nekünk, magyaroknak. Hiszen a képen látható torockói család az egyik leggazdagabb és legváltozatosabb magyar népi öltözetet viseli, amelyhez hasonlót legfeljebb Kalotaszeg adott nekünk. A fotó maga megjelent a két világháború között az Erdélyi magyarság – Transylvanian Hungarians: Népművészet – Peasant Art című kiadványban is az alábbi leírással: <<Menyecske főkötőben és fátyolban. Leány pártával. A háttérben menyecske bekötött fővel. A férfiak bőrmellesben, harisnyában és condrában, fejükön alacsony prémes báránybőr sapka.>> E leírást persze igen részletesen, és bőven lehetne folytatni, hiszen a torockói népviseletnek könyvespolcnyi irodalma van. Külön tanulmányok születtek csak a lábbelikről.

A Torockó és környéke régi képeslapokon című kis albumom második kötetének írásakor sikerült kiderítenem, hogy e dokumentumértékű fotográfián Balogh Szabolcs torockói helytörténész, a legendás Forrás Borozó tulajdonosának ősei szerepelnek. Közülük is talán a leghíresebb a kép jobb szélén ülő bányagazda, Czupor Ferenc, aki egykor a torockói takarékpénztár igazgatója is volt. A régi takarékpénztár épületében ma a Duna Televízió kulturális központja, a Duna-Ház található. Szemben vele pedig az 1938-ban odapottyantott ortodox templom töri meg Erdély legszebb falvának harmóniáját. A tájidegen épület nap mint nap jelzi, hogy Erdélyben már nem szabad tovább hátrálni egy tapodtat sem.”

Czupor Ferenc torockói bányagazda és családja ünnepi viseletben, 1903
Czupor Ferenc torockói bányagazda és családja ünnepi viseletben, 1903

A fenti sorok Balázs D. Attila író, újságíró Időutazás a magyar múltba című cikksorozatában jelentek meg a Magyar Nemzet oldalán. A régi magyar Torockó című 2022 júniusában megjelent írás kimondottan azt a múlt század elején kiadott képeslapot vette górcső alá, amelyen a Duna-Ház építtetője, Czupor Ferenc és annak családja szerepel. Jelen példányt a helybéli Wernes István adta ki, ugyanakkor ennek a felvételnek egy másik, korábbi kiadású képeslapon megjelent változata díszítette Balázs D. Attila első Torockó és környéke régi képeslapokon című albumának a borítóját is.

Az említett jeles torockói leszármazott, Balogh Szabolcs közlése alapján a családi tabló bal oldalán ülő hölgy Balogh Györgyné, született Zsakó Ilona. Az említett Czupor Ferenc mellett – aki a neves torockói bányászgazda, Bosla Ferenc unokája volt – pedig ott áll Balogh Gyula, aki Czupor leányát, a pártát viselő Annát veszi majd feleségül.

Képeslaptörténeti és képeslaptudományi (deltiológiai) szempontból is különleges lap az az 1933-ban megjelent felvétel, amelyen három évtized múltán ismét megjelenik Czupor Ferenc és családja. Az idős bányagazda balján leánya Anna, jobbján pártában pedig Balogh Ilonka áll. A kép hátterében ott az unitárius templom zömök tornya, bal szélen pedig megjelenik a mai Duna-Ház impozáns épülete, Czuporék akkori lakháza is. Mintha semmi nem változott volna, annak ellenére, hogy Torockót időközben hivatalosan elszakították Magyarországtól.

 

Balázs D. Attila író, újságíró

Megosztom