Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits-, Dudás Kálmán- és Pro Cultura Hungarica díjas versvándor Radnóti Miklós utolsó hónapjait felidéző monodrámával és egy különleges verszarándoklat élménybeszámolójával érkezett november 21-én a torockói Duna-Házba.
Radnóti Miklós születésének 110., halálának 75. évfordulója tiszteletére a versvándor nemes vállalkozásba kezdett. A lélek útja című verszarándoklat során az „erőltetett menet” útját megtéve állított emléket a tragikus sorsú költőnek és az ártatlanul elhurcolt bori munkaszolgálatosoknak. 2019. augusztus 31-én indult a szerbiai Borból, 850 kilométert megtéve az erőltetett menet útján. 2019. szeptember 24-én érkezett meg a Győr melletti Abdára, a költő halálának feltételezett helyszínére. Összesen 700 kilométert gyalogolt. Mohács és Szentkirályszabadja közötti távot vonaton tette meg ahogy annak idején a bori munkaszolgálatosok is vagonokban utaztak ezen a szakaszon.
A megbékélésnek, Radnóti által felmutatott humánum minden időben való tiszteletének és megőrzésének jegyében ez a vállalás három országot kötött össze. Szerbiát, Horvátországot és Magyarországot. A verszarándoklat csaknem 100 településen haladt át. A magyarok által is lakott településeken 9 alkalommal emlékeztek a költőre és a háború névtelen áldozataira a pódiumműsor előadásával. Az előadást Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondó rendezte, a Bori notesz és Kőszegi Ábel Töredék című írása alapján készült.
„A verszarándoklat Radnóti Miklós mögé felsorakoztatta, összekötötte a nemzetet”
– fogalmazott dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott. Az út fővédnöke Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár volt. Védnökei: dr. Szili Katalin autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke és Vicsek Annamária oktatási államtitkár.
DOKUMENTUMFILM
A szabadkai Pannon Televízió stábja végigkövette a zarándoklatot és 15 részes sorozatot, valamint két részes, egész estés dokumentumfilmet forgattak az útról. Egy-egy helyszínen az előadáson kívül emléktábla-avatással, koszorúzással, istentiszteletekkel, diákok alkalmi műsoraival emlékeztek meg Radnóti Miklósról és sorstársairól. Az út fizikailag 2500-3000 embert kötött össze, lélekben további több ezer ember követte a „lélek útját”.
„Nagy öröm volt számomra, hogy egy-egy szakaszon diákok százai kísértek, mondtak vagy énekeltek Radnóti verseket: így töltöttük meg a halottak útját élettel” – Tóth Péter Lóránt.
Radnóti Miklós utolsó hónapjainak megrázó krónikáját és az út élménybeszámolóját a versvándor a jövőben szeretné bemutatni a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek számára. A különleges verszarándoklat tehát, ha ezúttal nem is gyalogosan, de a Kárpát-medence magyarlakta településeire folytatódik. Ennek egyik fontos állomása volt a torockói Duna-Ház.