A Torockói Íjász Szer gondozásában jelent meg az Egy isten, két napfelkelte, három emberöltő. Torockó viselete című hiánypótló kiadvány értékes leírásokkal és gazdag fotóanyaggal.
A könyv bemutatójára stílszerűen Dr. Kovács Sándor ünnepi rendhagyó történelemórájának keretében került sor december 14-én pénteken a Duna-Házban. A kötetet Csécs Márton, Torockó unitárius lelkésze és a szerző, Fodor Attila néprajzkutató, muzeológus mutatta be, egyúttal érzékletes előadást tartva a torockói népviselet jellegzetességeiről.
Torockó földrajzi fekvése, épített öröksége, környezeti adottsága, lakóinak származása és azok egykori foglalkozása révén, sajátos helyet foglal el a Kárpát-medencei, de legfőképpen az erdélyi tájegységek között. Népművészeti szempontból különös építészete, vasművessége, bútorzata, háziipara, de leginkább népviselete.
Torockó gazdasági fejlődésének tetőpontja, aranykora, a 19. század közepére tehető, ugyanis ekkor érte el a kitermelt vasérc mennyiségének a legmagasabb fokát. Ennek értékesítéséből származó jó anyagi állapota és életszínvonala tette lehetővé egy olyan viseletnek a kialakulását, amely anyagában és formájában leginkább a városi-nemesi öltözethez áll közelebb, mint környezetének egyszerűbb paraszti viseletéhez.
A torockói és torockószentgyörgyi viselet a teljes Kárpát-medence magyar néprajzi tájegységei között a maga nemében egyedülálló; az egyik leggazdagabb és legváltozatosabb magyar népviselet. A torockói viselet változatosságát és gazdagságát az adja, hogy alkalmak és korosztályok szerint mindig más és más.
A torockói viselet mai formája jó példája annak, hogy a gazdasági-társadalmi változások, az évszázadok során megtörtént kapcsolatok és kölcsönhatások (a kereskedelem vagy az együttélés révén – székelyekkel, szászokkal, románokkal / a városi polgársággal, nemességgel) hogyan tudták befolyásolni és alakítani az itteniek öltözködési szokásait.
Ennek a viseletnek a széleskörű (ünnepi és hétköznapi) használata a 20 század legelejéig, az első világháborúig tartott. Ezt követően egyre inkább – főleg a városi ruhák hatására – kiszorult a közhasználatból, és mindinkább csak az ünnepi alkalmakkor (húsvét, pünkösd, esküvő, keresztelő, konfirmálás, vasárnaponként) vált használatossá. Mára már inkább mint értékes emléktárgy, múzeumi darab, és nem mint viselet található meg egy-egy családi hagyatékban, magángyűjteményben.
A kiadvány a torockói viselet kialakulását és évszázados formálódását követi végig, külön ismertetve annak minden egyes viseletdarabját. Kiemelt figyelmet érdemel a kiadvány mellékletében szereplő több száz, eddig kiadatlan archív fotó, amelyek korosztályonként, alkalmanként és korszakonként elevenítik meg a különleges torockói viseletet.
Szerző: Fodor Attila néprajzkutató, muzeológus
Fotók: Lőrincz Zoltán
