[vc_row][vc_column][bsf-info-box icon=”Defaults-calendar” icon_size=”28″ title=”JANUÁR 17 ÉS 24.”][/bsf-info-box][vc_single_image image=”55820″ img_size=”1200×600″ add_caption=”yes” alignment=”center”][vc_column_text css=”.vc_custom_1581016768409{padding-top: 20px !important;}”]
A torockói és tordai kiskamaszok körében egyre népszerűbb Tekergő meseműhely sorozat januári alkalmain a csoportok ezúttal is játékokkal hangolódtak a havi témára, egymásra, majd meghallgathatták a mesét. Januárban mindegyik csoport Az eladott álom című mesével dolgozott.
A mesehallgatást követően irányított beszélgetés következett a barátságról, majd visszacsatolás az előző találkozáskor készített emberi életet életszakaszokra felosztó ábrához: a kisiskolás kornál itt már megjelent az igazi barátság. Emberi kapcsolatokról beszélgettek a gyerekek a foglalkozásvezetőkkel, majd kiemelték a baráti kapcsolatot. Milyen egy igazi barát? Mi az, ami számukra fontos egy barátságban? Milyen a hamis barát? Csalódtak-e már a barátaikban? Ki lehet igazi barát kérdéskor az állatok is szóba kerültek, különösen a kutya.
A levezető játékot meseszövés követte, amiből szintén kiemelték a barátság fontosságát, majd kétfős élethelyzeteket mutattak be a gyerekek, amelyek barátságról, emberi kapcsolatokról szóltak, társaik pedig kitalálták, mit láttak. Zárásként a szokásos „három dolog” játékot játszották a csapatok, és amiket ezúttal hazavittek magukkal, az a: jókedv, játék, mese, szeretet, nevetés, barát.
Reméljük, sokak örömére megosztjuk a teljes mesét is.[/vc_column_text][vc_text_separator title=”Az eladott álom – japán népmese” css=”.vc_custom_1581028823078{padding-bottom: 20px !important;}”][vc_column_text css=”.vc_custom_1581016641684{padding-top: 20px !important;}”]Jukicsi és Moszuke jóbarátok voltak. Jukicsi vidám, csaknem könnyelmű fiatalember volt, Moszuke pedig éppen az ellentéte. Komoly és nagyon megfontolt. Ennek ellenére azonban nagyon szerették egymást, és ha az egyik üzleti útra készült – ugyanis mindketten kereskedők voltak –, gyakran addig várt, amíg a másik is csatlakozhatott hozzá.
Most is együtt rótták az utat. Nagy hőség volt, így nagyon megörültek, amikor dél felé egy erdőbe értek és megpihenhettek egy terebélyes jávorfa alatt. Alighogy letelepedtek, Jukicsi mély álomba merült.
Moszuke egy ideig nézte alvó barátját, majd felsóhajtott:
– Olyan nyugodtan alszik itt, mintha otthon volna. Én ezt sohasem tudnám megtenni. Félnék, hogy közben meglopnak. Szívesen hajtanám álomra a fejem, de hiába, kint a természetben egyszerűen nem tudok aludni.
Miközben Moszuke így töprengett, egyszer csak észrevette, hogy Jukicsi bal orrlyukából egy darázs röppent ki. Moszuke csodálkozva nézett utána. A darázs a szemközti domboldalon álló sziklához repült, de nemsokára visszatért, és eltűnt Jukicsi jobb orrlyukában. Moszuke soha sem látott még ilyen különös dolgot.
Röviddel ezután Jukicsi fölébredt, nevetve fölült, és azt mondta:
– Hihetetlen milyen furcsa dolgot álmodtam. El kell mondanom neked. Egy magas sziklán álló fenyőt láttam, éppen olyat mint az ott. A fenyő körül egy darázs keringett, és azt zümmögte: ezen a helyen ássál! Elkezdtem ásni, és a földben egy nagy korsó aranypénzt találtam. Annyi pénzt még sohasem láttam életemben, legföljebb álmomban.
– Ez valóban különös álom volt – felelte Moszuke. – A te helyedben megnézném, van-e valami az alatt a fenyőfa alatt. Amíg te nyugodtan aludtál, én láttam azt a darazsat, amelyről álmodtál. Az orrlyukadból röppent ki, elrepült ahhoz a sziklához, aztán visszarepült az orrlyukadba. Ennek valamit jelentenie kell.
Jukicsi nagyot nevetett:
– No, ezután ne panaszkodj, hogy nem tudsz kint aludni. Te is szépen elaludtál ebben a hőségben, és álmodtad az egészet. Csak nem képzeled, hogy egy darázs van az orromban?
Moszuke azonban kitartott az állítása mellett, és megpróbálta rávenni barátját, hogy ne vegye olyan könnyen a dolgot, de hiába. Végül aztán így szólt:
– Ha nem akarsz a fenyő alatt ásni te, megpróbálom én. Tudod mit? Add el nekem az álmodat.
Jukicsinek tetszett a dolog.
– Nem rossz ötlet. Álmokat még nem árultam. Mennyit adsz érte?
– Azt mondtad, hogy rengeteg aranyat láttál. Barátod vagyok, nem akarlak becsapni. Mondd meg te, mennyire becsülöd az álmodat.
Egy ideig alkudoztak, végül háromszáz ezüstben állapodtak meg.
– Ilyen jó üzletet még életemben nem kötöttem. Ennyi pénzt kapni egy közönséges álomért! – nevetett Jukicsi. – De most már sietnünk kell, mert későn érünk a vásárra.
A barátok hangosan beszéltek, mert azt hitték, hogy egyedül ülnek az erdő szélén. Nem tudták, hogy beszélgetésüket kihallgatta Kacsiemon, egy kapzsiságáról híres kereskedő. Ő is a városba igyekezett és szintén pihent a bokrok között. El is aludt, és csak a két jóbarát beszélgetése ébresztette föl. Kárörvendően nevetett:
– Nahát, micsoda becsületesek! Megvenni egy álmot! Jó, hogy olyan hangosan beszéltek. Elárulták, hol a kincs. Én pedig megszerzem ingyen.
Kacsiemon fütyült a vásárra, fölmászott a sziklára, és ásni kezdett a fenyő gyökerei között. Nemsokára valamilyen kemény tárgyon csikordult meg az ásója. A gödörből aztán egy öblös agyagkorsót emelt ki, amely színültig tele volt aranypénzzel. Összetörte a korsót és az aranyat a tarisznyájába tömte. Annyi volt, hogy alig fért bele. A városban aztán vendéglőt vett a talált pénzen, és gazdag ember lett belőle. A kincs azonban nem hozott neki szerencsét. Egy idő múlva mindenét elveszetette. Nemcsak a talált kincse úszott el, hanem régi vagyona is, és koldusbotra jutott.
A két jó barátnak sok dolga volt a városban, és így Moszukénak csak harmadnap jutott eszébe az álom. Elbúcsúzott Jukicsitől és visszatért arra a helyre, ahol az álmot megvásárolta. Kíváncsi volt, igazat mondott-e az álom. Fölmászott a magányos fenyőhöz, de milyen csalódás érte, amikor meglátta, hogy a fa gyökerei már alá vannak ásva, és a gödörben agyagcserepek hevernek.
– Valaki megelőzött, és elvitte a kincset – sóhajtotta Moszuke, és szomorúan vizsgálgatni kezdte a cserepeket. Egy cserépen elmosódott felírást fedezett föl. Jó ideig tartott, amíg sikerült elolvasnia. A cserépen ez állt: „Az első a hét közül”.
Ha ez volt az első a hét közül, gondolta Moszuke, akkor hatnak még a földben kell lennie. és reménykedve ásni kezdett. Nemsokára megtalálta a hat agyagkorsót, és mind a hat színültig tele volt arannyal.
A talált pénzen Moszuke is nagy vendéglőt épített a városban, és Öblös Kancsónak nevezte el. Gazdagon és elégedetten élt ezután, és soha semmiben nem szenvedett hiányt. Barátja, Jukicsi gyakran eljárt hozzá, és mindig ezekkel a szavakkal köszöntötte:
– Hogy vagy, Moszuke? Eljöttem megnézni, mit csinál az álmom.
Ilyenkor mindig nevetve veregették egymás vállát, aztán Jukicsi leült a legjobb rizsborral töltött legöblösebb korsó mellé.
(Forrás: Mesekalauz úton lévőknek, Boldizsár Ildikó, Magvető Kiadó, 2013)
[/vc_column_text][vc_separator css=”.vc_custom_1574939836144{padding-top: 10px !important;padding-bottom: 10px !important;}”][vc_column_text css=”.vc_custom_1581016674371{padding-top: 20px !important;}”]Közreműködött: Tekergő Meseösvény Egyesület
Foglalkozásvezető: Szabó Enikő és Fogarasi Zoltán
A sorozat együttműködő partnerei: Sebes Pál Általános Iskola, Torockó; Jósika Miklós Elméleti Líceum, Torda
Korábbi gyerekprogramjainkról információt itt talál >>[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]