[vc_row][vc_column][vc_single_image image=”55696″ img_size=”1200×600″ alignment=”center”][vc_column_text css=”.vc_custom_1579613973285{padding-top: 20px !important;}”]

„A torockói bútor más, mint a többi, nem rikító, harmonikus, szín- és formavilága nagyon kellemes összhatást vált ki. Nagyon vigyázni kell rá, hogy mit szimbolizál az a minta, mert egy 600 éves közösség kultúrájáról és szellemiségéről üzen.” – vallja Király Ferenc.

A magyar díszítőművészet egyik legszebb, legkifejezőbb eszköze a népi bútorfestés, amelynek Torockón is nagy hagyománya van. Fenséges természeti környezete, épített öröksége, az 1800-as években épült házai, népviselete, varrottasai mellett Torockónak különleges értékei a helyi jellegzetes festett bútorok. Torockón szinte minden házban akad néhány darab a hagyományos népi bútorzatból. Leggyakoribb a festett kelengyés láda, fogas, asztal, falitéka, de találunk festett ágyat, széket és szekrényt is. A bútorok nagy része a XX. század hajnalán készült, de fennmaradt néhány 1870 körül készült darab is. A torockói motívumkincs a mezők virágaiból táplálkozik, alapszínei a tompított zöld, narancs, vörös és kék. A girlandos díszítés átível a paraszti, népi kultúrán, és polgári behatásra utal.

A torockói festett bútor rokonságot mutat a kalotaszegi bútorral. A kalotaszegi bútorok alapszíne általában zöld, de lehet kék vagy fehér is. Az általánosan használt díszítmény a szimmetrikusan komponált virágcsokor, mely egy kancsóból nő ki. A torockói bútor alapja is általában zöld színű, de lehet barna vagy kék is. Az alap sötétzöld levélszövevénnyel, fehér cifrázással, illetve piros, narancssárga, vagy kék virágokkal díszített. A kelengyeajándéknak szánt bútorokra a díszítőelemekhez hasonló igényességgel felírták a tulajdonosa nevét, és a készítés évszámát.

A hagyományos torockói szoba berendezése a következő: a szoba belső sarkában található a díszes, magasra vetett ágy az ágyfőtől valóval (az ágy fej felőli része, melyet magasabb deszkából készítettek) és a párnákkal. Az ágy mellett egy nagy gyontáros (festett) láda, a láda mellett pedig padláda található. Ez utóbbi hátsó támdeszkával és fedéllel van ellátva. Csak az egyik, a tűzhellyel ellentétes végén van karja. Az ablakos oldalon helyezkedik el a karos pad, a pad előtt pedig az asztal, mely talpas lábon áll elől összefogóval (az asztallábakat megerősíti, hogy ne menjenek szét vagy össze, illetve azon pihentethették a lábukat), és fiókja is van. A falon a ládák és a háttértám nélküli padok mögött találhatók a kivirágozott, gyontáros deszkák, a falravalók. A falravalók fölött van a fogas és tálas, erre porcelán-, üveg- és cseréptányérok, kancsók vannak aggatva. A fogas folytatásaként végigfut a fölephez (plafonhoz) erősített rúd, rajta a kihímzett, varrott rúdravalókkal. A falba kisebb-nagyobb, kétajtós, virágokkal kifestett szekrény, téka van beépítve. A tékával szemben levő sarokban található a kályha. Van néhány támlás, „kontyos” szék (ha békesség volt a házastársak között, akkor a székeket úgy tették, hogy a kontyok összenézzenek, ha pedig nem volt békesség, akkor megcserélték a székeket, hogy a kontyok ne nézzenek össze) és néha még egy második ágy vagy láda.

A torockói bútorfestés hagyományát az utóbbi évtizedekben sikerült feleleveníteni, ebben meghatározó szerepe van Király Ferenc bútorfestő mesternek. Az ő vezetésével számos bútorkészítő és kézműves próbálta egy-egy nyári tábor, összejövetel alkalmával elsajátítani a torockói bútorfestés sajátosságait. A Király Vendégház bútorainak festését is ő készítette, ezenkívül még egy másik panzió bútorait, valamint Kolozsváron a Mátyás szülőháza melletti Agape berendezését. Megrendelésre dolgozik, bútorai kereskedőknél nem kaphatók, csak annyit vállal, amennyit meg tud csinálni. Főművének tekinti a szentendrei skanzenben készült torockói ház berendezésének elkészítését. Ferencnek szívügye a fiatalok bevonása hagyományaink ápolásába.

“Modern, minimalista stílusú lakásainkból száműztük sajnos ezeket a szép festett bútorokat, melyek kultúránk szerves részei. Sokan nem tesznek egy szép varrottas terítőt az asztalra, néhány ízléses korondi tányért a konyhába, vagy elképzelhetetlennek tartják, hogy egy-egy szobát vagy étkezőt festett bútorral rendezzenek be. Szerencsére ezzel párhuzamosan jelentkezik a hagyományok reneszánsza is, míg a XX. század elején jobbára a parasztság volt az, aki még megőrizte házaiban, napjainkban pedig inkább az értelmiségiek segítik túlélését, újjászületését. Sajnos ez a hagyományokat becsülő értelmiségi réteg vékony. Na, de voltak ennél sokkal nehezebb idők is!” – Király Ferenc.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]