Magna Cum Laude zenekar

VISSZA MAGNA CUM LAUDEZenekar A Magna Cum Laude rengeteg nagylemez, számos klip és koncertek százai nyomán jutott el a Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa alkotta, máig eredeti formáció gyulai próbaterméből, hogy a nagyszínpadok kiemelt attrakciója legyen. Lesták Marci billentyűssel és Török Máté dobossal kiegészülve a zenekar ma egyben a mély tartalmú, elgondolkodtató dalok előadója…

Varga Miklós énekes

VISSZA VARGA MIKLÓSÉnekes A hetvenes évek közepétől kezdve számos együttes tagja volt, szólókarrierje 1990-ben indult. Számos zenés színházi és filmes produkcióban volt látható, közülük talán a legismertebb az István, a király. Kivételesen nagy hangterjedelemmel rendelkező énekes, számos elismerést tudhat a magáénak, így EMeRTon- és Artisjus-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, valamint idén Máté Péter-díjban is…

Kormorán zenekar

Zenekar

VISSZA KORMORÁNZenekar A Kormorán zenekart Koltay Gergely alapította 1976-ban. Magyarországon meghonosítottak egy új zenei műfajt, melyet Koltay Gergely FOLK-ROCK-nak nevezett el. Ez az új zenei stílust egyedülállóan ötvözi a magyar népzene elemeit a rockzenével. A műfajt az első időkben kissé értetlenül fogadták, de külföldön – Hollandiában, Belgiumban, Németországban (NSZK, NDK), Franciaországban, Spanyolországban, Kubában, Ausztriában –…

Magyarlapádi Csegely zenekar

VISSZA MAGYARLAPÁDI CSEGELY ZENEKAR Zenekarunk tagjai több éve zenélnek, de hivatalosan, Csegely zenekarként 2019 tavasza óta zenélünk együtt, egy 7 fős csapattal. A saját népzenénket gyakoroljuk a legjobban, ez is a kedvencünk, ami a magyarlapádi zene, de persze más helyekről is kaptunk ízelítőt, mint például ádámosi, százcsávási, magyarpalatkai, fűzesi dallamok, illetve Kalotaszegről is tanultunk már.…

Laki Péter opretténekes

Operetténekes

VISSZA LAKI PÉTEROperetténekes A Budapesti Operettszínház vezető táncos-komikusa, operettek mellett musicalekben és operákban is rendszeresen játszik. Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő és Fényes Szabolcs klasszikus operett-műveinek komikus szerepei mind-mind repertoárján szerepelnek (Csárdáskirálynő – Bóni; Marica grófnő – Báró Zsupán Kálmán; Bajadér -Szapáry; A chicagói hercegnő – Mr. James Bondy; A mosoly országa – Hatfaludy…

Dancs Annamari operetténekes

Operetténekes

VISSZA DANCS ANNAMARIOperetténekes Gyerekkorától meghatározó szerepet játszott a zene az életében. Kislányként a Székely Mikó Kollégium Népi Együttesének szólistájaként beutazta a Kárpát- medencét. 1996-ban debütált az erdélyi magyar könnyűzenében, szólólemezei, videoklipjei és saját dalainak köszönhetően Annamari ma is az egyik legismertebb erdélyi magyar énekesnő. 2008-ban első magyar szólistaként vett részt az Aranyszarvas Nemzetközi Fesztiválon, ahol…