[vc_row][vc_column][bsf-info-box icon=”Defaults-calendar” icon_size=”28″ title=”2018. ÁPRILIS 27. „][/bsf-info-box][vc_single_image image=”52947″ img_size=”1200×600″ alignment=”center”][vc_column_text]

A magyarság története – mi veszett el és mi nem Mohácsnál?

Kovács Sándor egyháztörténész vetítéssel illusztrált előadása a tragikus csatát, annak előzményeit és következményeit ismertette az előadótól megszokott élményszerű, közvetlen stílusban.

1526. augusztus 29.- ezen a napon zajlott a magyar hadtörténelem legtöbbet emlegetett ütközete a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom hadainak összecsapásával. A mohácsi csatában a Tomori Pál és Szapolyai György vezette magyar had lesújtó vereséget szenvedett I. Szulejmán szultán seregeitől.

A magyar történelem egyik legtragikusabb veresége során a 24 500 fős magyar haderőnek legalább a háromnegyede megsemmisült: elesett 16 zászlósúr, 5 püspök, Szalkai László esztergomi érsek és maga a király, II. Lajos is. A király halálával a megsemmisítő katonai vereség mellett gyakorlatilag a középkori magyar állam is összeomlott, mivel az uralkodónak nem volt kijelölt utódja. A két aspiráns – Ferdinánd és Szapolyai János későbbi évtizedes harca a magyar trónért méginkább kiszolgáltatta az országot az Oszmán Birodalomnak.

A győztes Szulejmán maga sem volt tudatában győzelme tétjének: a csata után még napokig várta a “fősereg” érkezését a mohácsi síkon, egyszerűen nem hitte el, hogy az egykori rettegett ellenfél csak ennyi erőt tudott ellene felvonultatni. Szeptember elején végül a szultán hada felkerekedett, elfoglalta, majd felégette Budát és Pestet, és – felbecsülhetetlen értékű kincsek sokaságával – visszatért az Oszmán Birodalomba.
A Mohács határában megvívott csatát a későbbi történetírásunk Kisfaludy Károly nyomán „nemzeti nagylétünk nagy temetőjeként” tartja számon.

A Magyar Királyság kilátásai még ép gazdasági, társadalmi és politikai háttérrel is kétségesek lettek volna, hiszen az ellenállás az egyre erősödő oszmán nyomással szemben rengeteg pénzbe és emberbe került. Alig 4 millió lakójával, Mátyás király halála óta folyamatosan hanyatló gazdaságával, korszerűtlen hadseregével nem mérkőzhetett meg a nála területileg ötször, lakosságát tekintve hatszor nagyobb Oszmán Birodalommal. Az erősen központosított, despotikus uralom alatt élő oszmánok erőiket sokkal jobban tudták összpontosítani, mint a szétzilálódott, pártharcokban vergődő magyar állam. A Jagellók uralkodásának 36 éve alatt Hunyadi Mátyás egykori erős és központosított birodalmából gyenge, széthúzó ország lett. A bárók II. Ulászló idején drasztikusan leszűkítették a király mozgásterét, a gyermekkorban trónra lépő II. Lajos alatt pedig már az uralkodó közvetlen befolyásolására törekedtek. Az 1520-as évek Magyarországát eközben belső törésvonalak feszítették: bár a nemesek az 1514-es parasztháború során közös erővel szorították vissza a jobbágyságot középkori státuszába, az arisztokrata és köznemesi párt egymással is ádáz harcot vívott.

A mohácsi vészt követően a két nagyhatalom – a Habsburg és a török ­- közé szorult Magyarországot tovább gyengítették a pártküzdelmek, melyeknek egyenes következménye lett a kettős királyválasztás, majd az ország két részre szakadása.

Augusztus 29. kétségtelenül a magyar történelem egyik legtragikusabb dátuma. Ezzel szemben a törökök számára igazi szerencsenap, hiszen korábban Nándorfehérvár elfoglalása is éppen erre a napra esett. Sőt az is tudatos döntés volt, hogy 15 évvel később szintén augusztus 29-re időzítették Buda csellel való elfoglalását – ami számunkra a 145 éves török hódoltság szomorú nyitánya lett.

előadó: Dr. Kovács Sándor egyháztörténész, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszékének előadótanára[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]